Minden jót Nüansz! – Fati első és utolsó blogposztja

Izgalmas belegondolni, hogy ez a tervezett első és utolsó Nüansz-blogposztom. Sokféle érzés kavarog bennem ez ügyben: szomorúság, megkönnyebbülés, hála.

A Nüansz több mint 2,5 éve az életem része. Timivel 2020 végén kezdtük el a podcastot, ahol fenntarthatóságról, hétköznapi tudatosságról és környezetvédelemről beszélgettünk kétheti rendszerességgel. Aztán ahogy telt az idő, változtunk, s velünk együtt változott a Nüansz is: újabb és újabb témákat fedeztünk fel, lett egy Facebook-oldalunk, YouTube-csatornánk videókkal, s most egy honlap is. S mindeközben én eljutottam oda, hogy kiszállok a Nüansz csapatából, s engedem, hogy ezentúl nélkülem fejlődjön tovább. Erről szól ez a poszt.

Nem volt egyszerű eljutni ide. Talán először egy éve, amikor elkezdtünk dolgozni a honlapon, akkor fogalmazódott meg bennem a gondolat erősebben, hogy kiszállok. Akkor még nem tudtam megfogalmazni igazán, hogy miért is. Mostanra ez kitisztult.

Az érveim közül talán az egyik legfontosabb, hogy eljutottam oda, hogyha klímaaktivistaként azt az időt, amit a Nüanszra szánok, valami másra fordítom, akkor sokkal többet tehetek az ügyért. És szerencsére van lehetőségem máshogy használni az időmet, amiért nagyon hálás vagyok.

A klímakrízis napjaink legfontosabb és egyben legnyomasztóbb témája, ami azonnali figyelmet érdemel, s minél gyorsabb, nagy léptékű változásokat. Olyanokat, amiket a hétköznapi tudatossággal nem, vagy csak nagyon lassan tudunk elősegíteni. Ahogyan arról többször beszélgettünk Timivel a podcastban, a felülről jövő kezdeményezések nélkülözhetetlenek. Sőt, igazán ezek azok, amik képesek olyan gyors változásokat hozni, amikre szükség van ahhoz, hogy elkerüljük a globális felmelegedés legnyomasztóbb következményeit. Számít, hogy egyénileg mit teszünk a hétköznapokban, de ami jobban számít, az az, hogy a döntéshozók és a nagyvállalatok mit tesznek.

A hétköznapi tudatosság és a fenntartható életmód népszerűsítése fontos, viszont rá kellett jönnöm, hogy hiába próbáljuk meg Timivel könnyűvé tenni az utat, ahhoz, hogy valóban működjön, szükség van fölülről jövő kezdeményezésekre. Hatalmas segítség van abban, hogy sok témát körüljártunk Timivel, mert időt spóroltunk meg mindazoknak, akik meghallgatták az adásainkat. Nekik már nem kell utánanézni, hogy például hogyan lehet fenntarthatóan selejtezni, vagy hogyan lehet tudatosan öltözködni és étkezni. És aztán felmerül bennem a kérdés, hogy mi lenne, ha annak, aki tudatosan szeretne élni, nem kéne órákat kutatnia csak azért, hogy találjon egy megfelelő terméket, boltot, vagy hogy megtudja, hogy melyik kukába érdemes beledobni a műanyagot, aminek a száma 1, 2 vagy 4. Meg persze ott van az a probléma is, hogy nem csak időbe, de sokszor sok pénzbe is kerül egy-egy tudatos megoldás, s sajnos ezt nem mindenki engedheti meg magának.

Rendszerszintű megoldásokra szükség van, s engem kifejezetten zavar, egyenesen dühít, hogy ha van is változás abból az irányból, az minimális. Nyomasztó, hogy egyénileg beletesszük magunkat, változtatunk, míg látjuk, hogy oly sokan nem, s globálisan még mindig rossz irányba haladunk, s pusztítjuk az egyetlen bolygót, amiről tudjuk, hogy alkalmas az emberi életre. Évről-évre egyre több CO₂-t bocsátunk ki, évről-évre egyre több természetes élőhelyet pusztítunk el, évről-évre egyre többen szenvednek az aszályokban, áradásokban, viharokban, amiket kétségkívül mi, emberek teszünk évről-évre egyre intenzívebbé… Nehéz ez.

Mikor ezekről beszélek, néha megkapom, hogy túl negatív vagyok. Negatív, hát, ezek csak a tények. A klímaváltozás negatív következményei már nem „majd valamikor lesznek a jövőben”. Vagy „valami távoli helyen, ahol csak a jegesmedvék élnek”. Vagy épp csak „valahol Afrikában, amiről úgysem tudunk semmit, meg amúgy is, rajtuk majd segít a Vöröskereszt.” – Remélem, érzitek az iróniát.

A globális tehetetlenség engem elszomorít és dühít. És már nagyon sokszor nem tudok csak reménytelien beszélni a témáról, csak a jó dolgokról, mert basszus, van egy csomó nem jó! A The Guardian egy friss cikkében arról ír, hogy a düh az hétszer nagyobb motiváló erő a klímaaktivizmushoz, mint a remény. Így aztán végképp nem bánom: dühös vagyok. S azt sem bánom, ha ti is azok lesztek, mert annyi klímaaktivistára van szükségünk, amennyire csak lehet!

Az egyik podcastepizódban Timivel arról beszélgettünk, hogy hogyan van az egyéni és a kollektív felelősség a klímakrízisben. Akkor említettük azt a nagyon is működő stratégiát, amit a BP, az angol globális olajóriás kezdeményezett 2004-ben, hogy ahelyett, hogy felvállalta volna a saját szerepét a válságban, azt az egyénekre tolta, s bevezette az egyéni szénlábnyom fogalmát a köztudatba. Onnantól kezdve az emberek elkezdhettek egymásra mutogatni ahelyett, hogy a nagy cégekre figyeltek volna, akik valóban tudnak tenni a kibocsátás jelentős csökkentése érdekében. És ez a stratégia nagyon is működik. A tapasztalataim szerint két fő irányba:

1. Akinek van lehetősége és motivációja, az megpróbál változtatni a saját szokásain, s csökkenti az „egyéni szénlábnyomát”.
2. Akinek nincs lehetősége vagy motivációja, annak ad egy jó kifogást: „Nekem ne mondd, hogy csökkentsem a kibocsátásomat, amíg neked olyan nagy a lábnyomod, meg amúgy is, Elon Musknak és Bill Gates-nek kéne csökkenteni a kibocsátását, meg az összes amcsinak.”

Egy szó, mint száz, arról beszélni, hogy mit tehetünk mi a hétköznapjainkban, hogy fenntarthatóbban éljünk, egy megosztó téma, bármennyire is úgy gondolom, hogy arra is szükség van.

Egy adásunkban beszéltünk Timivel arról, hogy mi mindent tehet az, aki többet akar tenni a környezetéért. S ha már itt ez szóba került, akkor, hadd ajánljak néhány weboldalt. Ha valamelyikőtök gondolkozik azon, hogy ezentúl a környezet- és klímavédelemben dolgozzon, akkor a következő két weboldal segíthet abban, hogy karriered ebbe az irányba tereld: CLIMATEBASE és Work on Climate. Magyar nyelven talán a Greenfo egy ilyen oldal, amit én személy szerint még nem használtam.

Ha a munkahelyváltás nincs tervben, akkor akit érdekel, felajánlhatja tudását, tehetségét, és persze idejét olyan szervezeteknek, amelyek valami jó ügyön dolgoznak. A Catchafire egy jó hely erre. Én ezen az oldalon találtam meg a LINGO-t, a klímavédelemmel foglalkozó civil szervezetet, amelyiknek a mai napig dolgozom. Önkéntesként kezdtem, s mára órabérben dolgozom nekik különböző klímavédelemmel kapcsolatos, a felülről jövő kezdeményezéseket elősegítő projekteken. És persze ezek mellett szerintem az egyik legjobb, ha a lakhelyedhez közel találsz olyan szervezetet, helyi kezdeményezést, amibe be tudsz szállni. Nekem most épp ilyen a belga klímamozgalom, de erről talán máskor mesélek. Szerencsére rengeteg jóság van már.

Na, de vissza a Nüanszhoz és ahhoz, ami velem alakult és formálódott eddig, és amitől most búcsúzom. Búcsúzom, hogy az időm és energiám innentől olyan tevékenységekre fordítsam, amikkel azokat a bizonyos nagyobb változásokat segítem elő. Tudva, hogy Timi nem egyedül, hanem Nórival, és egy új lendülettel folytatja az ismeretátadást, könnyű szívvel válok ki, s hagyom, hogy innentől ők formálják tovább a Nüanszot.

Szomorú vagyok, mert ez egy búcsú, megkönnyebbült, mert tudom, hogy nélkülem is megy tovább, s hálás mindazért, amit tanultam, taníthattam.

Nóri, Timi, alig várom, hogy olvashassam az írásaitokat, s lássam, hogy milyen irányba vezetitek tovább a Nüanszot!

Minden jót!

Fati